Csordásné Tamás Ildikó (óvodapedagógus)
Siposné Tamás Szilvia (óvodapedagógus és tanítónő)


Szeretnénk pár gondolatot megosztani azokkal, akik érdeklődnek a babaúszás iránt, bizalommal, esetleg kételyekkel fordulnak felé. Mint szülők kerültünk kapcsolatba a babaúszással, de most mint pedagógusok (Ildi: óvodapedagógus, Szilvi: óvodapedagógus – tanító) mutatjuk be.

A gyermekek életében általában az óvoda az első mérföldkő, ahol nagyobb közösségbe kerülnek. Akinek gyermeke rendszeresen jár babaúszásra, folyamatosan részévé válik egy kis közösségnek, amelyben jól érzi magát, elsajátítja értékeit, felveszi szokásait. A rendszeresség biztonságérzetet nyújt számukra.

Alkalmazkodó képessége fejlődik azáltal, hogy társaival szemben toleránsnak kell lenni. Vannak feladatok, amikor várakozni kell, fontos a türelem, vagy olyan játékok, amikor az eszközökön meg kell osztozni. Ezáltal fejlődik szociális képessége, mert míg otthon minden játék az övé, itt csak annyit vesz el, hogy másnak is jusson, s ha úgy alakul, cserélni is kell, figyelni kell egymásra.

Kommunikációs képességük is fejlődik, életkoruknak megfelelően elkezdenek „beszélgetni egymással”. Mindez persze több hónap alatt alakul ki, és egy idő után a gyermek már vágyik a közösségbe.

Az úszásoktatónak nem kis feladata, hogy ilyen pici gyermekek érdeklődését óráról órára fenntartsa. A gyerekek lelkivilága nagyon eltérő, de egy dolog mindenki számára nagyon fontos: a DÍCSÉRET. Ezáltal elismerik teljesítményét, nő az önbizalma a bátortalanabb gyermekeknek is. Itt szeretnénk azt a tévhitet eloszlatni, hogy a bátortalanabb, félős gyerekeket kiskorukban ne vigyék közösségbe. De igen! Egy személyes példa:

Kisfiam, Bence egy nagy ijedtség következményeképpen nagyon félős lett. Sokkal toleránsabbnak kellett lennünk vele, többet dicsértük, és igyekeztünk folyamatosan sikerélményhez juttatni. Ennek nagyon jó táptalaja a babaúszás, mert itt sikerélményekben bőven van részük a gyerekeknek. Jó érzés a szülőknek azt látni, hogy gyermekeiknek mekkora boldogság az, hogy bizonyos gyakorlatokat ügyesen, esetleg önállóan megoldanak, és ezért mindenki előtt dicséretben részesülnek.

Az érzelmi gazdagodáson túl, ezeken az órákon rengeteg énekkel, mondókával megismerkednek, mert minden gyakorlathoz társul 1-1 belőlük. Ezáltal fejlődik zenei képességük és ritmusérzékük.

Ezek a foglalkozások az óvodai nevelés és oktatás több területén visszaköszönnek, és az idejáró gyerekeknek majd biztosan előnyére válnak. Itt már játékos formában ismerkednek a színekkel és az irányokkal.

Jelentősen fejlődik kézügyességük: „kislabdafogás, kikapaszkodás”. Megismerkednek saját testükkel, mozgásuk ügyesebb, gyorsabb lesz. Edzettebbek lesznek hasonló korú társaiknál.

Erősödik önfegyelmük, mert 30 percig figyelni kell. Itt ne gondoljon senki katonás rendre, nekik ez csak játék, mindenkinek lehet rossz napja, és ezt mind mi szülők, mind pedig az oktató figyelembe vesszük, sőt különböző érdekes játékokkal igyekszünk élvezetesebbé tenni ezt a napot is.

Iskolás korra vonatkozóan pár hasznos dolgot szeretnénk kiemelni.

Sok gyereknek gondot okoz, hogy 45 percig kitartóan figyeljen. Ezek a gyerekek már itt 30 percig képesek rá. Valószínű, hogy ezt az akadályt könnyebben veszik az iskolában. Finommotorikai fejlesztésük ezeken a foglalkozásokon elkezdődik, ami az írástanulásnál rendkívül fontos lesz, emellett rajz és technika órákon is hasznát veszik.

Reméljük sikerült eloszlatnunk a kételyeket. Nekünk is gyermekeink harmonikus fejlődése a legfontosabb, szeretnénk boldog gyermekkort biztosítani számukra, amelynek a babaúszás is része. 

Hogyan éri el ezeket Kati?

Rendszeresen visszatérő gyakorlatokkal, amit tudunk , hogy a babák életében a rendszeresség nagyon fontos. Sok- sok ének, mondókázás színesíti az órákat, a baba összeköti ezeket, mind -mind a vele együtt végzett mozgásokkal. Rengeteg színes, érdekes eszköz, játék, segít a"mókázásban". A legszebb az egészben, hogy a babák ezt élvezik, észrevétlenül tanulnak meg helyesen levegőt venni, kar láb együttes használata is könnyebben megy. Kiemelném Kati pontos odafigyelését babák és anyukák felé. Igen, anyukák, mert elsősorban Te, kedves anyuka - apuka vagy a manóddal, és tőled fogja kapni a helyes technikát, Kati felügyelete mellett.

A babaúaszás egy jó program, kellemes kikapcsolódás, anyuka, baba számára, ami színesíti TE és BABÁD mindennapjait. 

PARTNEREINK

 

  • 220volt
  • Kolpinghotel
  • Caramell
  • Aquaworld
  • Momsport

  • Kolpinghotel
  • Blyachtklub
  • Caramell
  • Aquaworld
  • Lobogotanuszoda