Babaúszás

Hírlevél feliratkozás


Helyszíneink
Kolping Hotel Kolping Hotel Aquaworld Sport11 Kolping Hotel
Együttműködő partnerek




Hercze Patrícia

Stoller Babaúszó Akadémia®
SBA® oktatója    


Piliscsaba, Kerepes, Pilisvörösvár, Zsámbék

Gyerekkorom óta rendszeresen sportolok, így már egészen fiatalon nagyon közel kerültem a vízhez, mondhatni ott nőttem fel. Kicsi korom óta úszom, ami végig kísérte az egész életemet, főleg, hogy testnevelő tanár lettem, majd úszásoktató. 6 éve főállásban csak úszásoktatással foglalkozom, ami azt jelenti, hogy már 3 éves koruktól foglalkozom a gyerekekkel. Ekkor jött az ötlet, hogy ezt a szakmát szélesíthetném, ha már egészen 3 hónapos koruktól foglalkozhatnék a babákkal, majd folytathatnám az úszásuknak az oktatásával. Ekkor végeztem el a Babaúszó oktató képzést. Igazán közel akkor kerültem hozzá, amikor megszületett a kisfiam, akivel 3 hónapos kora óta járok a Stoller Babaúszó Akadémiára, és alkalomról alkalomra látom a fejlődését, és hogy már most lételeme a víz. Nagyon tetszik, hogy játékosan dalokkal, mondókákkal tanuljuk meg a dolgokat, amiket már nagyobb korban sokkal nehezebb elsajátítani. Amit én még vallok, hogy ha már valaki tud úszni, akkor az úszás nem kötelező, csak ajánlott, de ha még nem tud, megtanulni muszáj, mert Életet ment!

Oktatási helyszíneim

Kerepes - Royal Station Sport- és Szabadidőközpont
Pilisvörösvár
Zsámbék - Szépia Bio & Art Hotel

Elérhetőségeim:

Tel.: +36 70 547-5037
 

Aktuális hírek
Kolping Táborok 2018 Babaúszó tábor Stoller Katival Szeptemberben 15% kedvezménnyel! Részletekért kattints!
SBA Őszi Úszóverseny! Aquaworld - október 14. Jelentkezés hamarosan! Minden beérkezőt ajándék, a résztvevőket remek hangulat várja!
Akkreditált Babaúszó Oktató képzés 2018. október 8-12. Legyél te is Babaúszó Oktató!Regisztrálj, hogy ne maradj le a következő időpontról!
Új helyszín - Bükfürdő, Miskolc, Balatonlelle, Dunaszentmiklós, Piliscsaba Folyamatosan bővülnek helyszíneink! Keresd a minőséget a közelben is!